‘Ovisoknak’ kategória archívum

A Bak jegyében járunk

2013. január 9. szerda

Horoszkópokat olvastam a neten, magyarázatot kerestem kislányom új szokásaira. Kíváncsi voltam, vajon az óvoda hatása, vagy a csillagok által kódolt tulajdonság? Meglepődtem, mert szinte minden oldalon azt találtam, hogy a bika gyerek igen öntudatos, és végsőkig kitart a maga igaza mellett. Ez felnőttként biztos nagyon hasznos tulajdonság lesz, ám most….
Viszont most épp a Bak jegyében jártunk, és egyik kis barátjának hamarosan szülinapja lesz. Csendes barátságos kisfiú, sokat vannak együtt. Főleg a kreatív játékokban vannak egy hullámhosszon, úgy mint a kézzel festés, rajzolás, gyurmázás. Az ollóhoz, ragasztóhoz még kicsik, de már élénken érdeklődnek iránta. (Így karácsony után, nehéz ajándékozni, de találtan egy klassz 3D-s képkifestőt szülinapjára, remélem örülni fog neki.) A két gyerkőc között alapvető különbség, például ha az oviban valami hangoskodás van, az én kislányom rögtön odarohan, kíváncsi mi történt, rögtön igazságot akar tenni, még annak árán is, hogy belekeveredik. Bence inkább távolról szemléli az eseményeket, és csak akkor mondja el véleményét, amikor már elcsitultak a kedélyek. Hiába, megfontolt, és kerüli a bajt :) ez is hasznos tulajdonság lesz felnőtt korára. Viszont mindketten szeretik az állandóságot, a jól megszokott napirendet, szívesen gyűjtögetnek tobozt, kavicsot (bármit) és sokáig őrizgetik azt. Talán mert mindketten föld jegyűek…
Valójában azon is elgondolkodtam, hogy minden 2-3 év közötti gyerek hasonlóan viselkedik, ismerkedik az anyagokkal, tárgyakkal, társaival, és feszegeti a határokat. Viszont azt sem merem elvetni, hogy bizonyos tulajdonságai, pont a csillagjegye által erősebbek, vagy gyengébbek másokénál. Ti mit tapasztaltatok? A Bak jegyében szülöttek tényleg ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott és kreatív gyerekek?

Csingilinges gyermek számítógép

2012. december 4. kedd

“Szia kistündér! Tündérrévbe érkeztél, tündérporos így lettél.” –hangzik a köszöntés, amint szépen lassan felnyílik a gép teteje. Sokan kérdeztétek, mit tud ez a játék, ezért kipróbáltuk, és bevallom, mi felnőttek is jól szórakoztunk. A mesehősök által ihletett laptopok, nagyon szép kialakításúak, itt éppen Csingiling kalauzol el minket a „nagyok” világába. A menüben 4 nagy témakör található:

Szókincs: itt a kis és nagy betűket, kép és szó kapcsolatot, eltűnt és hiányzó betűket lehet gyakorolni

Matematika: egyszerű játékos feladatok, számsorrend, bujkáló számok, tündérszámoló

Memória és logika: formák felismerése, jobb-bal kéz gyakorló, és még több logikai játék

Dallamok és játékok: zeneiskola, dallamok, sziromkereső, tündérpárok, és még sok játék

Összesen 30 magyar nyelvű feladat. A zene végig szólhat játék közben, de ki is lehet kapcsolni. A kijelző hasonló méretű mint a többi játékon, ami elsőre kicsinek tűnik, de ahogy a gyerekek belemerülnek a játékba, ez már fel sem tűnik, másrészt nem lehet olyan mint az igazi, mert az már nem gyerekszámítógép. Állítható a kijelző fénye, illetve a zene hangereje is. A „billentyűzeten” külön sorban vannak a számok, ami nagyon jó, mert ha sok funkció van egyben, az csak összezavarja a gyerkőcöt, és nem lesz sikerélménye. A betűk egy része a „dallam” menüben hangokká alakul, tehát zongorázni is lehet rajta. A laptophoz egér is tartozik, amire a játékok során szükség is lesz. Csingiling meséiből jól ismert dallamok, képek jelennek meg a feladatok során, ösztönző tapsok, éljenzések ha sikerült, és ismétlési lehetőség, ha elrontottunk valamit. A játékot alapvetően 4 éves kortól ajánlják, és most először talán egyet is értek. Biztos a kisebbek is örömmel nyomkodnák, de érteni, és élvezni csak ebben a korban fogják, sőt szerintem még 6-7 évesen is szívesen használják, hiszen a betűket és számokat illetve azokkal való gyakorló feladatokat elsőben tanulják. Kicsit nagylányos, elég játékos, és most nálunk nagyon jó (akciós) áron kapható! Katt ide. Ha többet szeretnél tudni róla, kérdezz bátran, sőt örülünk mások tapasztalatainak is.

 

 

Puzzle, vagy kirakó? Melyiket válasszam?

2012. november 24. szombat

A puzzle magyar hangja: kirakó. Így egyszerűen. Ez az a játék, amely minden gyerekszobában megtalálható, és sok felnőttet is rabul ejt. Olyannyira, hogy kirakó versenyeket szerveznek, rekordokat állítanak fel, január 29-ét pedig kinevezték a puzzle világnapjának. De ugorjunk vissza a gyerekekhez. A számtalan kirakó láttán joggal merül fel a kérdés, milyet érdemes választani?
Elsősorban az életkor számít, majd a méret, és végül a darabszám. Általánosan elmondható, hogy minél nagyobb a gyerek, fordított arányban, annál kisebb méretű és darabszámú kirakóval is megbirkózik. . A sok gyakorlás fejleszti az ujjak finommozgását, koncentrálóképességet, gondolkodást, és kitartást. A 2-3 nagyobb lapból álló képet a 1,5 évesek is össze tudják illeszteni, de egy barátnőm 2,5 éves kislánya a 60 darabos képet is játszi könnyedséggel kirakja. A gyártók ajánlása szerint a következőket tapasztaltam:
3 éves korig: 2-20 db
4 éves korig: 20-50 db
5-6 éves korig: 50-100 db
6-8 éves korig: 100-200 db, utána már nagyon eltérő.
Felnőtteknek készül több ezer darabos, extrém kivitelben is.

A téma is nagyon fontos, amit a kép ábrázol. Kezdetben olyan állatokat, mesehősöket érdemes választani, amit jól ismer a gyerek, lehetőleg sok színnel, ábrával. Minél homogénebb egy kép, annál nehezebb kirakni, és nem lesz sikerélmény. A kudarctól pedig elmegy a kedve az egész játéktól.
Anyagát tekintve is lehet válogatni. Kicsiknek van plüssből, filcből, szivacsból, fából, üvegből, gyöngyből stb., a legismertebb a kartonlapos mozaikkirakó.
A lapkirakók mellett vannak a térbeli vetélytársak. Ilyen a kocka kirakó, amivel 6 képet lehet kirakni, és mostanában nagyon kedveltek a gömb kirakók (puzzleball) számtalan témában, méretben, sőt tartókonzolt is árulnak hozzá, hogy a kirakott gömb akár a szoba dísze is lehessen.
Ne felejtsem ki a virtuális világot se. A számítógépes puzzle játékok már nem csak a koncentráló és logikai gondolkodást dolgozzák meg, hanem gyors döntés képességét, a reflexet is, mivel a legtöbb játék időre megy.
Szóval, melyiket is válasszam?

Bogyó Babócás társasjáték

2012. november 24. szombat

Szofi másodikos az általános iskolában, és a szünetben kaptak ajánlott olvasmányokat, hogy ki ne essenek a lendületből. Ezek között volt Bogyó Babócás mese is. Miért? Mert valószínűleg lesznek sorok, amiket már kívülről ismer, mégis más élmény hallani, és más, amikor ő maga olvassa össze a szavakat kerek történetté.
Bogyóékkal ő is sokkal korábban ismerkedett meg, még talán ovis kor előtt. Ebben a korban, ahogy ügyesednek a gyerekek, megnő az érdeklődésük a gondolkodós játékok iránt. A társasjátékokkal való ismerkedést több szempontból is ilyenkor érdemes elkezdeni. Egyrészt többen játszhatják, bátorítják, bíztatják egymást, másrészt a győzelem reményében kitartóan figyelnek, összpontosítanak. A játékszabályok betartása pedig szabálykövető magatartást igényel, aminek gyakorlása hatással van a mindennapi tevékenységeikre is. Első játékként olyat érdemes választani, melynek témája a mesékből már ismerős lehet a gyerek számára. (Micimackós, Verdás, hercegnős stb) Mi két Bogyó Babócást próbáltunk ki. A „Ki nevet a végén?” egy jól ismert társasjáték fajta, könnyű szabályokkal. A játéktábla mindkét oldalán lehet játszani, ráadásul egy különleges dobókockával, amin nem csak pontok, hanem formák is vannak, így érdekesebbé teszi a játékot.
A másik az „Úton az oviba” egy igazi kaland. A bábukkal a meséből jól ismert képek mellett lehet lépkedni, kikerülve a térből kiemelkedő formákat, úgy mint Gömbi babakocsiját, vagy Bogyó szivárványcsúszdáját. Ez a játék rövidebbnek tűnik, de ez csak a látszat, mert ha a dobás során rálépünk egy ábrára, az külön feladatot ad, így lesz igazán izgalmas. Mindkét játékban az nyer, aki előbb célba ér. 3 éves kortól ajánlják, a Babaócát kedvelő gyerekeknek pedig én is bátran ajánlom.

Úton az oviba, Bogyóval és Babócával

Jolly octopus társasjáték

2012. november 20. kedd

Már szemeztem ezzel a játékkal korábban is, de a tv-reklám hatására lettem igazán kíváncsi rá. Ékes bizonyítéka annak, hogy milyen sokoldalú lehet egy társasjáték. Egyedül is, és többen is játszhatnak vele. A játék maga, könnyen összerakható, a polip fejének lenyomásával dallamot játszik, és elindulnak a karok. Egy csipesz segítségével kell kiszedegetni a különböző színű rákocskákat, a forgó-mozgó karok alól. Ha nem sikerül, a polip megáll, és jól kinevet. Az nyer, aki először gyűjti be az összes azonos színű rákocskát. Leginkább az ovis korosztálynak ajánlott, de a 6-7 éves gyerekek is jól szórakoztak játék közben. A zene, és a kacagás a kicsiket is odavonzotta, de ők még nem tudják kicsi ujjukkal olyan stabilan fogni a csipeszt, hogy azzal ki tudják venni a rákot a mozgó kar alól. Meg állandóan meg akarták állítani, és dühbe gurultak, ha nem sikerült. A nagyobbaktól is jó adag figyelmet, összpontosítást igényel, fejleszti a gyerek kézügyességét, kitartását, és koncentráló képességét. És mint a társasjátékoknál általában, ez is egy szabálykövető játék, a végén van győztes, vesztes, így a kialakult helyzetek kezelésére, és a tanulási képességek kialakulására is jó hatással van. Mindez nagyon szórakoztató formában. Vannak játékok, amikkel sokáig játszanak a gyerekek, majd eltüntetik, de időről időre mindig visszakerülnek, és ugyanolyan szívesen játszanak vele. Szerintem Jolly polipunk is ilyen játék lesz.

Gombócleves kígyórétessel

2012. november 14. szerda

A gyurma az egyik legjobb barátom. Kevés olyan dolog van, ami ilyen sokrétűen foglalkoztatja a gyereket. A minap zsúrt tartottunk a szobában, mert egyik Kati (egyelőre az összes babát Katinak hívják) épp szülinapját ünnepelte. Előkerült az összes gyurma, az egyszínű, az összekevert színű, az illatos, a csillogós, szóval mindegyik, mert hatalmas bulira készültünk. Kezdetben csak golyókat gyártottunk, ebből lett a gombócleves, majd az emeletes torták alapja. Aztán kígyók és csigák, az ínyenc babák részére, illetve dekorációs céllal. A pogácsához üdítős kupakokat, a sütikhez műanyag kinyomókat használtunk, meg a mézeskalács formákat a konyhából. Ajándékot is készítettünk, különböző tenyér, talp, és dínóláb lenyomatokat, amit hajszálvékonyra lapított „gyurmapapírba” csomagoltunk. Mindez nem volt elég, a szülinapos baba kapott gyurmagyűrűt, nyakláncot, karkötőt, amit természetesen más babák is megirigyeltek, így sorozatgyártásba kezdtünk. A végére a sütik elfogytak, a kígyók összenőttek, a színek összekeveredtek, egyszóval jó buli volt.

Azért imádom a gyurmát, mert sokféle kapható, és nagyon sokoldalú fejlesztő hatása van.

- javítja a kéz-szem koordinációt,
- fejleszti az ujjak finommozgását,
- több érzékszerv összehangolt munkájára van szükség (látás, szaglás, tapintás),
- gyakorolni lehet a színeket, formákat,
- nem beszélve a kreativitásról, az alkotás szabadságáról.

Játék közben lehet beszélgetni a szituációról (mint itt a babazsúr), ami később a szerepjátékhoz elengedhetetlen, így bővül a gyerek szókincse is. Remélem rajtam kívül még sokunk kedvence.

Kerekítő kukucska

2012. október 24. szerda

kerekítő társasjáték


Annyira örülök a Kerekítő Kukucskának! Igen, ez egy társasjáték, de nem ám a hagyományos lépegetős fajtából. A Kerekítősből. Mi ez a kerekítő? Az úgy kezdődött, hogy megjelent egy kicsiknek szóló könyv mondókákkal, ölbeli játékokkal. Aztán csoportos foglalkozások lettek belőle, ahol anyukák és gyerekek együtt mondókáztak, énekeltek. Ma már nagyon sok helyen megtalálhatók. Leilával egy éves kora körül kezdtük el, azóta is nagyon szereti. Attól különleges, hogy főleg népi mondókák, népdalok, és régi népi játékok ismerhetők meg általa. Vannak egészen kicsi, pár hónapos babák, élvezik a simogatást, csiklandozást, a nagyobbak pedig már éneklik a jól ismert dalokat, együtt táncolnak, az emelgetős részek pedig anyukának is felérnek egy tornával :) és most a könyv után itt a társasjáték, ami valójában memóriajáték a könyvből jól ismert kedves figurákkal. Öt nagyobb bújtató korongba lehet tenni a kisebb korongokat, és a színkocka dobásával lehet felfedni azokat. Játékosan fejleszti a memóriát, lehet gyakorolni a színeket, és persze énekelni, mondókázni az ismert versikéket. 3 éves kortól ajánlják (de szerintem ez szabadon választott). Mindezt a Keller & Mayer játékoktól jól megszokott minőségben.

Kerekítő korongok

Lovakkal tanulunk

2012. szeptember 18. kedd

Amikor biciklizni tanítunk egy kisgyereket, nem azt magyarázzuk, hogy a gravitáció hogyan hat a testre, vagy miért fordul a pedál a tengelye körül, hanem egyszerűen az érzést próbáljuk továbbadni. A sok gyakorlás során rengeteget tanulnak, és végül egyedül bicajoznak. Érdemes a gyerekekkel alkalmanként meglátogatni egy lovardát, biztosan tetszeni fog a sokszínűség, az állatok közelsége. Ha pedig van rá lehetőség, hogy közelebbről is kapcsolatba kerüljön a lovakkal, az számos pozitív hatással jár. A lovaglás is összpontosítást, fegyelmet és önfegyelmet igényel. Aktív, illetve viselkedészavaros gyerekeknél kimondottan ajánlott ez a mozgásforma. A lovas életben sok olyan tevékenység, feladat van, ami eleinte nehéznek tűnik. Az állat gondozása, nyeregben maradás, irányítás, ám ezek a kihívások ösztönzően hatnak a gyerekekre. Kitartóbbak, bátrabbak lesznek, a sikerélmény növeli az önbizalmat, és a biztonságérzetet, és jó hatással van a személyiség fejlődésére. Ezért a kicsit szorongó, vagy visszahúzódó gyereknek is sokat segít. Ló és lovas egy egységet alkot, a lovas közösség pedig fejleszti a gyerekek beilleszkedési, alkalmazkodási, szociális képességeit. Talán óvodás, illetve kisiskolás korban a leghasznosabb ezen készségeket erősíteni, de később sem hatástalan. A sport kapcsán sok szabállyal, viselkedésformával kell megismerkedni, de én még nem láttam gyereket, akinél ez valódi nehézséget okozna. Végtelenül természetes és lelkes hozzáállásuk által a tanulási képességek is erősödnek. Berögzülnek az irányok (fent, lent, jobb, bal) fejleszti a memóriát, az egyensúly és ritmusérzéket, mely az íráshoz, olvasáshoz és a későbbi tanuláshoz elengedhetetlen.Játékok közül a memóriajátékok, társasjátékok, kirakók, számítógépes játékok sorolhatók ide.

A lovaglás fizikai hatása

2012. szeptember 18. kedd

Minden sport jó, csak el kell kezdeni. Ezt kicsi korban a legcélszerűbb, hiszen ekkor még mindent játéknak fognak fel a gyerekek. De milyen kicsi korba? Egy lovas ismerősömtől ezt a választ kaptam. Az elmúlt századokban lovon jártak az emberek. Ha anyukának el kellett mennie valahová, és nem tudott vigyázni senki a kicsire, magára kötötte, vagy maga elé ültette a lovon, és már indultak is. Az anyuka közelsége, a ló egyenletes ringatózása, biztonságot ad a gyereknek, és elég korán elsajátítja a mozgásformát. Ebből azt gondolom, az ismerkedést elég korán el lehet kezdeni, hogy később fokozatosan az életformát is elsajátítsa. Azt talán senkinek sem kell bizonyítani, hogy a lovaglás az egyik legjobb szabadidős sport, mely jótékony hatása sokoldalú. A legszembetűnőbb a szervezetre gyakorolt fizikai hatás. Ha gyakorlott lovast nézünk, úgy tűnik, szinte nem is csinál semmit, csak ringatózik lova hátán, mégis a ló ritmusos mozgása által lovasának minden izmát megmozgatja. Ahhoz hogy nyeregben maradjon a gyerkőc, meg kell tanulni a helyes testtartást. Ezt játékos gyakorlatokkal könnyen elérhető (csípőre tett kéz, oldaltartás, magastartás, természetesen lóháton) Kezdetben izomláza lesz, de gerince, ízületei busásan meghálálják. Javítja a térlátását, hiszen olyan magasról egész más a világ. A folyamatos egyensúlyozás az érzékszervek összehangolását igényli, és ez a munka nagy segítség a beszédkészség, majd később az írás, olvasás, számolási tanulási készség kialakulásában is. Sok jó mellett sokan féltik a gyerekeket a balesetektől, de gondoljunk arra, mikor járni, kerékpározni, korcsolyázni tanul a gyerek. Kisebb sérülések előfordulhatnak, de nem ez a jellemző, és a helyes viselkedés, megfelelni vágyás, kitartás hatalmas sikerélményhez vezet.
Lovas játékok között most két kreatív kézügyesség fejlesztőt találtam, mely a sport után kellemes pihenős időtöltés lehet.

Egyik egy hímzőkészlet, melyben egy lovas mintával nyomott alap van, hozzá tartozó színes fonalakkal, egy nagy tűvel, és a befűzést segítő eszközzel. Egyszerű hurkolt öltésekkel lehet varrni, ez is fejleszti az összpontosítást, a javítja a kéz szem koordinációját. A másik egy karc-rajz, mely fekete alapon lovas mintát ábrázol, a csomagban van egy tollra hasonlító karcoló eszköz, mellyel a vonalon haladva bevéshető a minta. Bekeretezve pedig mindkettő javítja a szobánk falát, és a hangulatunkat.

A lovaglás lelki háttere

2012. szeptember 18. kedd

Ha egy gyerek csak egyszer is találkozik a lóval, egészen biztos rabul ejti. Az már csak rajtunk, felnőtteken múlik, hogy ez a rajongás elmélyül, vagy a feledésbe merül. Barátaink gyerekei rendszeresen járnak lovagolni, így néhány alkalommal mi is elkísértük őket. Kezdetben csak simogattuk, etettük az állatokat, néztük, ahogy a nagyok lovagolnak. Önmagában az is élmény, ahogy azok a „magas” állatok mozognak, és semmihez sem fogható eleganciával eggyé válnak a természettel. Nem kellett sokáig várni, hogy Leila is fel akarjon ülni. Félelemnek, bizonytalanságnak nyomát sem láttam rajta. A kengyelt teljesen felhúzták, kényelmesen elhelyezkedett, és büszkén lépdelt ló és pici lovasa. A lovas sport jótékony hatása megkérdőjelezhetetlen. Egyszerre segít a testi, lelki, szellemi egészség megőrzésében. Most elsőként a lelki hátterét emelném ki. A gyerekek ösztönösen jól érzik magukat az állatok jelenlétében, elmélyülnek a pozitív érzelmek. Nekik a ló egy barát, akihez szívesen mennek, természetes, hogy megetetik, simogatják, még beszélnek is hozzá. Gondoskodhatnak valakiről, türelemre, tanítja őket, (várni, amíg rákerül a sor) ami nem kis feladat egy izgő-mozgó gyereknél.
Önzetlenül adni, és semmit sem várni cserébe. Ezek nagy dolgok, amikor az „irigykedés” éppen kezdi felütni a fejét.
Figyelmességre, toleranciára int, anélkül, hogy egy szót szólna, vagy anya lyukat beszélne a hasába. Megértővé válik, hiszen egy másik élőlényről van szó, nem ugrik első szóra, amikor a gyerkőc sikít egyet, sőt, eszébe sem jut sikítani, annyira elvarázsolja ez az új világ. Még akkor sincs baj, amikor el kell jönni, mert megérti, hogy a lovaknak is pihenni kell. Ez a játszótérről nem megy ilyen könnyen.
A játékgyártók palettáján is megtalálhatók a különböző lovas játékok. Most két gipszkiöntőt ajánlok a SES gyártótól. Az egyikben egy műanyag lap sablon található, egy istálló lovacskával, kiskutyával. A másik dobozban egy szilikon öntőforma, amiből saját szoborlovacska készül. A megszáradt formát később színes festékkel egyedivé tehetjük. A dobozban ecset, és festék is van. Mindkét játékot öt éves kortól ajánlják, de felnőtt felügyelettel kisebbek is alkothatnak.