2010. április havi archívum

Papírmodellek kezdőknek

2010. április 20. kedd

Két éve nyáron történt, hogy elküldtük a gyereket a nagymamákhoz, és elmentünk egy hosszú hétvégére az erdő közepére, egy hotelbe,  távol mindentől. Leültünk a teraszon, és nekiláttam egy egy Tyrannosaurus Rexnek, papírból. Közben Peti olvasott, fél kézzel lapozott, a másik kezével pedig a száradó ragasztásaimat tartotta. Gondoltam is, hogy ezt csinálhatjuk majd Forma 1 közben is, ott mindkét keze szabad. Mire Peti kiolvasta a könyvet, addigra a T-Rex is elkészült. Sajnos a Forma 1-es mutatványt azóta sem sikerült  kipróbálni, valahogy mindig előkerül egy kupac zokni, egy kosár dagadt ruha, vagy valami hasonló, ami sürgősebb a papírmodelleknél.

(tovább…)

Fej, vállak, térd és talp, térd és talp….

2010. április 16. péntek

Nagyon szeretem a Fisher Price játékokat. Tényleg. Azt persze remélem, senki nem gondolja komolyan, hogy ezek a játékok fognak a gyerekéből géniuszt nevelni, de pár mondókát, formarendezést, kallantyúforgatást meg lehet velük tanulni. Nekünk is volt, mikor a gyerekek picik voltak, jó formájúak, szépek, tartósak, megfelelően fejlesztenek. Azóta szerintem már az 5. gyerek nyúzza ugyanazt a csigát, ha el nem vesznek a darabjai, örök életű. Remélem, azóta az elem kifogyott belőle, ugyanis a fisher price-os dizájnerek mindenre figyeltek, egyet kivéve: a legtöbb terméken nincs kikapcsológomb. (tovább…)

Kiszínezhető-kimosható állatsereglet

2010. április 16. péntek
Kiszínezhető-kimosható kiskutya

Mivel 4 kiskorú van a családban, meg egy játékbolt, nálunk viszonylag gyakran hangzik el az a kijelentés, hogy „Ilyet kérek karácsonyra!”. Akár a legverőfényesebb tavasz legközepén is. Századszor is rávágjuk, hogy jó, meglátjuk. Már csak akkor figyelünk rá, ha valami felnőttszemmel nemkívánatost kíván a gyerkőc: ilyenkor igyekszünk úgy intézni, hogy azzal többet ne találkozzon.

(tovább…)

Gyöngyök – tapasztalat

2010. április 3. szombat

Gyöngyözéseink során sokféle gyöngyöt kipróbáltunk, így gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, némi támpontot kínálva annak, aki nem tud dönteni, melyiket vegye meg kezdésnek.

gyongy (tovább…)

Összcsaládi gyöngykép-alkotás

2010. április 3. szombat

lovas_gyongykep
Egyik kedvenc családi alkotófoglalkozásunk a gyöngyképkészítés. A dolog évekkel ezelőtt kezdődött, mikor ajándékba kaptunk egy Playbox füzetet, pár táblát (kör, négyzet, szív) meg egy kis csomag vegyes Hama gyöngyöt. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel, ámde zsenge koruknak megfelelő türelemmel rakosgatták a képeket. Mivel akkoriban 3 és 5 évesek voltak, a lelkesedés addig tartott, míg kiválasztották a képet, és kiraktak rá 3 gyöngyöt. De mi felnőttek remekül szórakoztunk, míg befejeztük.

(tovább…)