‘Újdonságok 2012’ kategória archívum

Heje-huja vigalom – farsangi készülődés

2013. január 24. csütörtök

tündér jelmezEz a legizgalmasabb! A legtöbb óvodában, iskolában ez a legfőbb beszédtéma, és a bálig már nincs sok idő. Talán nem is baj, mert ha több idő lenne, a gyerekek százszor meggondolnák magukat. Kislányom is kitartóan mondogatta, hogy ő napocska lesz, de már kezd meginogni, inkább katica, vagy egér akar lenni… Persze, mert addig elkoptatja a napocska jelmezét… Erre a napra majdnem olyan izgalommal készülődünk, mint karácsonyra (csak szerencsére nem kell annyit főzni)

Először is, ha megvan az ötlet jöhet a kivitelezés. A legfontosabb persze a jelmez, de hogyan?

          1. Saját kezűleg készíteni

Előnye: saját kreatív ötleteket lehet megvalósítani, és tuti nem lesz olyan senki másnak a bálon, ráadásul a munkába be lehet vonni a gyerekeket is, jó móka a közös alkotás,

Hátránya: ha mégsem úgy sikerül…… 

2. Kölcsönözni

Előnye: nem kell otthon varrogatni, és pont olyan mint amit vásárolni lehet

Hátránya: pár nap után vissza kell vinni, és jaj.. ha esetleg kiszakad, vagy ráfolyik a málnaszörpi

 3. Vásárolni

Előnye: hatalmas a választék, és farsang után is bármikor elő lehet venni (és elő is veszik) szülinapon, pizsamapartin, vagy csak egy szép keddi délután

Hátránya: ugyanannyi, mint egy vásárolt játéknak, vagy ruhának

 

Jelmez után jöhetnek a kiegészítők. Koronák, sisakok, kardok, köpenyek, de ami igazán kifejezővé teszi – és a gyerekek imádják – az az arcfesték. Nyári rendezvényeken hosszú sorokban állnak a gyerekek hogy kifessék őket. Miért lenne most másként? Sokféle arcfesték kapható, amit kimondottan gyerekeknek készítenek. Azzal sincs baj, ha anya szemceruzáját és rúzsát vesszük kölcsön, de a buli előtt érdemes egy próbát tartani (például a kezén), mert a gyerekek bőre sokkal érzékenyebb mint a felnőtteké, nehogy irritációt okozzon. Bár ebben a korban jobban szeretnek hasonlítani egymásra, mint különbözni, mégis egy kis ötlettel, ügyességgel sokat tehetünk, hogy jól érezzék magukat valaki más bőrében. És ha végül minden készen áll: keringőzzön a kanál……

Farsang kicsiknek, és kicsit nagyobbaknak

2013. január 23. szerda

harcos Ninja jelmezJavában tart a farsangi időszak, és készülhetünk a jelmezbálra. Gyerekes családokban a karácsony után ez az egyik legizgalmasabb időszak. Általában akkor kap nagyobb hangsúlyt ez a jeles nap, amikor a kisgyerek a családi fészekből közösségbe kerül. Már a bölcsiben is farsangolnak a gyerekek, együtt készülnek dalokkal, mondókákkal a tél kiűzésére, a jelmezbe öltözés viszont inkább csak a nagyobbakat hozza lázba. Miért? Mert a móka lényege a szerepjáték, és ez bizonyos érettséget kíván, hogy egy kis időre kibújjanak önmagukból, és mások lehessenek. A picik még konkrétnak látják a világot, anya az anya, és ha bohócsapkát vesz fel, lehet hogy még megijed tőle. 2 éves kor körül viszont már tudják, hogy anya bohócsipkában is anya marad, és ez inkább vicces mint ijesztő, és nyomban fel is akarja próbálni. A farsang idején szabadjára engedhetjük fantáziájukat, többnyire az általuk ismert mesehősök bőrébe szeretnének bújni. 2-3 évesen jellemző, hogy állatmeséből választanak: tigris, malacka, katica, napocska, cica, esetleg elmo, amivel azonosulni tudnak.
Oviban már tágul a határ, egyre több mesét ismernek meg, amiben a képzeletükre hagyatkoznak, illetve megjelennek az igazán fiús és lányos karakterek.
Lányoknál előkerülnek az angyalszárnyak, pörgős szoknyák, így lesznek pillangókisasszonyok, tündérek, hercegnők, amelyekben vágyaikat fejezhetik ki. A fiúk hirtelen kalózok, varázslók, pókemberek, szuperman-ek, gladiátorok, akik erősek, és mindenre elszántak lesznek. Oviban nagyon népszerűek még a különböző „felnőtt szakmák” is: kis szakácsok, doktornénik, katonák és tűzoltók báloznak együtt. (ötletek itt) Gyakran előfordul, hogy a gyerek olyan jelmezt választ, amit a szülő nem talál jónak (ijesztő, kardos, pisztolyos), ám ez nem azt jelenti, hogy a gyerek titokban erőszakos lenne, hanem ez egy számára ismeretlen, izgalmas dolog, ami nincs jelen a hétköznapjaiban, ezért ha már egy napra más bőrébe bújhat, akkor szívesen kipróbálja azt is. Ez egy jó lehetőség más szemszögéből látni a világot, és akár megtanítani vele az új karakter viselkedési szokásait. (Pl. Lehetsz vadász/bandita hatalmas puskával, de azzal nem hadonászunk, és nem ütünk meg másokat stb) Iskolás korban azért már változik a farsang jelentősége. Alsóban még szívesen öltöznek be, de már nem feltétlen a mesék világából választanak, hanem a filmek, számítógépes játékok, és egyéb külső hatások alapján. Gondolok itt az autóversenyzőkre, C.I.A ügynökökre, Avatar szereplőkre, vagy Darth Vaderre. Ám a kiskamaszkort elérve már nem ilyen egyértelmű a helyzet, és gyakran hangzik el, hogy ez már „ciki”. Attól függetlenül a bulira szívesen elmennek, és ha nem kötelező a beöltözés, akkor szerintem nem érdemes erőltetni, (még így is előfordulhat hogy a bál előtti este meggondolja magát) Ha már megvan az ötlet, jöhet a készülődés. Folytatás következik….

3D világító kreatív tábla – Color ‘n glow

2012. szeptember 13. csütörtök


A rajzolás az egyik legkreatívabb foglalkozás. A gyerekek szeretnek kísérletezni papíron, aszfalton, néha a falon is. Eleinte marokra fogják a rajzeszközt, majd sok gyakorlás után egyre finomodnak a mozdulatok, és felismerhetővé válnak a művészpalánták alkotásai. De ne szaladjunk ennyire előre. Egyik nap, kislányom, elmélyülten rajzolgat a mágneses rajztáblán, majd kisvártatva hozza lelkesen a művet. Anya nézd, egy krokodil! Csodálattal nézem a függőleges, és vízszintes vonalakat, meg a sok pontot. Az ott a szeme, az meg a lába…. mondja, és fülig ér a szája. Szakemberek biztos sokat kiolvasnának belőle, hisz ilyen krokodilt tán még ők sem láttak. Viszont itt a legújabb 3D-s rajzoló tábla, a Color ‘n glow, amin minden magyarázat nélkül tuti felismerhető a krokodil. Hasonló nagyságú, mint mágneses elődei, ám ezt ki is lehet támasztani, és egy átlátszó felületre lehet rajzolni a hozzá tartozó neon színű filccel, és nem is akármit. A dobozban vannak sablonok, különböző témában, csak ügyesen át kell másolni, és ha kész, felvesszük a 3D-s varázsszemüveget, és ott áll előttünk teljes valójában a világító lovacska, pillangó, vagy amit rajzoltunk. Kreatív játékosok szabadkézzel is rajzolhatnak, de ha kifogytak az ötletből, utántöltő csomagban lehet vásárolni sablonokat (Hello Kitty, Angry Birds). Nincs az a vonalkrokodil, amit ezután ne tudnék megismerni.

Guríts és játssz – társasjáték kicsiknek

2012. szeptember 13. csütörtök

A legutóbbi árubemutatón találkoztam ezzel az új játékkal. A Thinkfun újdonsága, és 18 hónapos kortól ajánlja, első társasjátékként. Magam is meglepődtem, hiszen ebben a korban a gyerekek még nem társasoznak, viszont óriási bennük a tudásvágy, mindent fel akarnak fedezni, és mindent leutánoznak. A játék, csak a dobókockában hasonlít nagyobb társaira, az is egy nagyméretű puha plüss kocka, hat színnel az oldalán. Mellette kártyalapok, hat kategóriában, színes ábrákkal, és a feladattal, amolyan mini activity. Anyukával, apukával, (bárkivel) gurítanak egyet, és amilyen színre érkezik a labda, olyan színű kártyát kell húzni. A feladatok között ilyenek szerepelnek: A kártyán a baba a pocakjára mutat. Mutasd meg te is a pocakod. Vagy ha a kockán sárgát dobtunk, akkor mutass a szobában sárga tárgyakat. Vagy van hangutánzó is, például kutyus van a kártyán, akkor milyen hangot ad a kutyus? Nagyon kedves játék, igaziból itt nincs nyertes, addig tart a játék, míg elfogynak a kártyák, vagy amíg a kicsinek kedve van hozzá. Cél, hogy a kártyák és a kocka segítségével játékosan tanuljon a gyerkőc, fejleszti a memóriáját, gyakorolja a színeket, formákat, és a számokkal is megismerkedhet. Annyiban társasjáték, hogy itt is vannak játékszabályok, melyet követni kell, kicsi türelmet is igényel, és valóban nagyobb társsal kell játszani, aki elolvassa, vagy elmondja, mit van a kártyán. 2-3 éves gyerekek azonban néhány alkalom után, már maguktól tudják mit is kell tenni. Jó játék lesz az őszi, téli napokra.

Guríts és játssz

Angry Bird a szupersztár!

2012. szeptember 13. csütörtök

Angry Birds csúzlival, céltáblával

Számos példa van arra, ha egy film elég sikeres, akkor azonnal megjelennek a hozzá kapcsolódó kiegészítő termékek. Jelen esetben, Angry Birds egy videójátékból indult világkörüli útjára, és ma már több millió rajongót tudhat magáénak. A mérges madár rég nem elégszik meg a virtuális győzelemmel. Szüksége van rá, hogy kézbe vedd, gyömöszöld, és beköltözzön a szobádba. A gyártók mindent el is követnek, hogy a madár kedvébe járjanak. Már kapható a csúzli, minden kellékével együtt. A dobozban van egy nagyméretű céltábla, kedvenc madaraink, és persze a malacok képével, amit tetszőlegesen ajtóra, szekrényre, plafonra, bárhová lehet rögzíteni, majd a csúzliba helyezni a nyúlós madárimitátort, jól hátrahúzni, célozni, és… hadd loccsanjon. A játékhoz 3 madár tartozik. A csúzli 1 madárral külön is kapható, de senki ne essen kétségbe ha a sok lövöldözésben a madarak megroggyannak, mert van utántöltő is.
Újdonságnak számít még a dobálós elkapós játék. Tenyerünkre kell erősíteni a tárcsát, és elkapni a felénk száguldó madarat, ami kellemesen loccsan a kezünkben. Van még fekete és piros színű frizbi, ami egy gumiszerű folyadékkal töltött korong, és tényleg frizbiként működik :) Illetve kis tasakokban kapható Angry Birds-es zsákbamacska. Elemei gyűjthetők, cserélgethetők. Jelenleg ennyi újdonságról számolhatok be, de gondolom nem értünk még a végére. Reszkessetek malacok!

Angry Birds utántöltő

Kellenek a plüssök? … !

2011. július 21. csütörtök

 

jegesmedve-gombóc Minden gyereknek kell egy plüss, “A plüss”, akivel aludni lehet,aki elűzi a rossz álmokat, akit át lehet ölelni hiszti esetén, és akit esténként kétségbeesetten lehet keresni, ha hajnalban átmászott Anya ágyába, és elbújt a párna alá. Aki a babakori fényképen tokától bokáig ér, aztán együtt utazik a kiskamasszal az első táborba. Lehetőleg 25-45 centis, valamilyen állatot formázó, nem mesefigura, egyedi, igényesen kidolgozott, időtálló, mosható darab, felesleges figyegők nélkül.

(tovább…)

Jön Jack Sparrow!

2011. május 5. csütörtök

Megérkeztek a Karib tenger kalózai!

Ilyen érzés 42 darab Jack Sparrow mellett ülni:

Angry Birds

2011. május 5. csütörtök

Hallottál már az Angry Birdsről? Ugye, tudod, az a …. Nem? Neeeem? … Akkor jó, mert eddig én sem. Akkor találkoztam velük először, mikor egy árubemutatón a kezembe nyomtak egy jókora plüsslabdát, amiről kiderült, hogy madár, és ha jól megcsapkodom, rondán károg.

Az Angry Birds egy androidos telefonra tervezett játék, körülbelül annyira bonyolult, mint egy átlag commodore 64-es őskövület a 80-as évekből, és pont annyira addiktív.  A lényeg az, hogy van pár gombócmadarunk, akik sorban állnak a csúzlinál, hogy letarolva eltalálhassák a zöld gombócmalackát, miközben mérgesen kárognak. A mi összes dolgunk az, hogy beállítsuk a csúzlit, elengedjük, nézzük, hogyan pattognak a gombócmadarak, és szurkoljunk.

(tovább…)

Clementoni tudományos játékok 2011

2011. április 15. péntek

A héten érkeztek meg az új Piatnik-Clementoni “társasok”. Társasok idézőjelben, mert ugye a magyar “társasjáték” azt jelenti, hogy valakivel együtt játsszuk, ezek pedig mind egyszemélyes, kísérletező, gyakorló készletek.

A kollekció 5 különféle kísérletezős-tudományos játékból áll a kisiskolásoknak, és 4 szín-számgyakorlós kirakóból a ovisoknak. (tovább…)