‘hinta’ címkével ellátott bejegyzések

Hinta – palinta

2013. július 16. kedd

A hintát mindenki ismeri. Nem tűnik különlegesnek, és elérhetetlennek sem, nem is esik róla sok szó. Hiszen minden játszótéren megtalálható, a játszóházakban, a nagyobb parkokban, és ahol gyerek van a háznál, ott többnyire a kertben is. hinta1Mert ez az egyszerűnek tűnő valami valójában egy varázseszköz. Vonzza a gyerekeket. Lehet az kicsi, vagy nagy, ha hintát lát, azonnal bele (vagy rá) kell ülni, és magától értetődően lendülni előre meg hátra. Mert a gyerekek még ösztönösen érzik, mi az, ami jó nekik. De mi felnőttek is ösztönösen cselekszünk, mikor egy picibaba sír, felvesszük, ringatjuk, és a lágy ismétlődő mozdulatok megnyugtatják a babát. Később a kis ringatók, hintaszékek is ugyanezt a célt szolgálják, aztán mikor már nagyobbacska és bátrabb lesz a kisgyerek, örömmel próbálja ki az új eszközöket, ami ugyanolyan ringatózó, és megnyugtató számára. Túl azon, hogy kellemes érzést nyújt, számos hasznos hatása is van. Nem kell a gyerekeket noszogatni, hogy „ugyan gyere hintázni kicsit, mert az jót tesz az egyensúlyérzékednek”… mennek ők örömmel maguktól. Az ismétlődő mozdulatok észrevétlenül folyamatos egyensúlyozásra késztetnek, (még akkor is ha van kapaszkodó) egyenes derékkal kell ellenállni a gravitációnak. Ez pedig segít a járásban, a kisjárművek (bicikli, roller) használatában, fejleszti az egész test izomzatát.
Óvodás korra már általában önállóan tudják hajtani a hintát, hisz a sok gyakorlás már összerendezte annyira a mozdulatokat, hogy logikusan, saját maguktól képesek lendülni előre meg hátra. A hintázás (főleg eleinte) nagy koncentrálást igényel, fejleszti a térérzékelést, a gondolkodást, a kitartást, és elégedettséggel tölti el a kicsiket, hogy ők uralják a helyzetet. És ez később sem lesz másképp. Ha még eddig nem volt otthon hinta, és szeretnél egyet, akkor leginkább a biztonságra törekedj, és persze vedd figyelembe a gyerkőc életkorát.

Hinták, és ringató eszközök életkor szerint:

Pici babáknak: Bölcső, ringató, bébihinta, amiben fekve is biztonságban ringatózhat.

6-9 hónapos kortól, mikor már fel tud ülni magától: pihenőszék bohócos libikókahinta(ami a saját mozdulataitól mozog), állványos szobahinta, különösen szeretik, ha világít, vagy zenél is.
1 éves kortól: Felfüggesztett kartámaszos hinta, kapható középen zárt változatban is, hogy ki ne csússzon belőle. Ajánlott úgy felfüggeszteni, hogy a hinta alja a földtől maximum 50 cm-re legyen.
2-3 személyes műanyag libikókahinta, hintaló.

3 éves kortól: Kartámaszos hinta, majd laphinta. A laphinta nagyobb mozgásteret biztosít, és könnyebb ráérezni a ritmikus mozdulatokra, megtanulja magát hajtani.
Libikóka, vagy mérleghinta. Kicsiknek való kőrhintát is szeretik már ebben a korban.

4 éves kortól: Koronghinta, vagy más néven tányérhinta. Nagyobb kihívás, hiszen a karral és lábbal is erősen kell kapaszkodni, ráadásul a kötél minden irányban mozog, még jobban kell egyensúlyozni.

5-6-7 éves korban még ugyanolyan örömmel használják ezeket a hintákat, csak már sokkal bátrabban. A vidámparkban vagy nyári rendezvényeken a körhinták használata általában magasságtól függ, ám nem árt az óvatosság. Vannak gyerekek akik imádják, de vannak akik a hirtelen irányváltásokat, vagy a gyors mozgást nem bírják követni, a forgástól elszédülnek, és rosszul lesznek. Nem érdemes erőltetni. Sokan még felnőtt korban sem bírják.

Iskolás korban, és még később is, nagyon kedveltek a különböző a hintaszékek, függőágyak, melyek ugyanazt a nyugtató, ringató, kellemes élményt nyújtják, mint a korábbi hinták.

Ha van elég hely a kertben, érdemes állványos hintát választani, melyből van 2-3 vagy 4 állású hinta is, így különböző korú gyerekek együtt is remekül szórakozhatnak. Ezeket a hintákat azonban erős betonalapba kell helyezni, így sokáig biztonságosan használható.
Az állványra később bármilyen tornaeszköz (tornagyűrű, kötéllétra…) is rögzíthető, ami legalább annyira izgalmas, jó és hasznos eszköz mint a hinta.