‘újdonság’ címkével ellátott bejegyzések

Gyümölcsözön, jégkrémgyár

2013. május 23. csütörtök

gyümölcsözönMegkérdeztem egy kislányt, mi a kedvenc gyümölcse, azt válaszolta viccesen, hogy a fagyi meg a jégkrém…. Persze, mi más is lehetne :) Mi szülők, viszont azt szeretnénk, ha minél több valódi gyümölcsöt ennének, és sokszor leleményesnek kell lenni, hogy a napi vitaminadag beléjük kerüljön. Szerencsére jön a nyár (vagy már itt is van) és jönnek a sokféle zamatos, lédús, napérlelte gyümölcsök, háttérbe szorítva az alma-narancs-babán trióját. Bár azok is nagyon finom gyümölcsök, és ettünk is belőle jó sokat a télen, de kivagyunk éhezve a friss új ízekre, amik nem a kamionban, hanem a szabadban, a napocska meleg sugaraitól érnek be. Ám a jóidő beköszöntével, nem csak a gyümölcsfák borultak virágba, hanem az összes fagyizó is kinyitott a környéken. Nehéz megtalálni azt az útvonalat oviból, iskolából hazafelé, hogy ne találkozzunk eggyel, vagy egy fagylaltozó járókelővel. És akkor jönnek a szokásos körök:

- Anyaaa, én is szeretnék fagyit…
- Majd később/majd visszajövünk/előbb a gyümölcs…. és ehhez hasonló válaszok
- Anyaaaa, akkor csak egy jégkrémet, egy egészen kicsikét…

Ugye ismerős mondatok. És itt jön a leleményesség. Tavaly nyáron, mi jegkremgyargyakran készítettünk otthon jégkását, illetve „házi jégkrémeket” limonádéból, joghurtból – esetleg egy kis olvasztott csokival a tetején – egy szívószál segítségével, amit mélyhűtőbe tettünk. Egyformán szerették a gyerekek elkészíteni is, meg persze elfogyasztani is. Az idei tavasz/nyár egyik legnagyobb újdonsága a Gyümölcsözön jégkrémgyár, amivel vitamindús finomságot készíthetünk. Egy izgalmas játék keretében a gyerekekkel együtt, különböző gyümölcsök levéből készíthetünk, hűsítő jégkrémet, és máris két legyet ütünk egy csapásra. A készülék nagyon praktikus, egyszerűen kezelhető, bármilyen lédús gyümölccsel használható. (tv reklámból már ismerős lehet)

Hogyan működik?
Válasszunk ki 3-4 különböző színű gyümölcsöt, és tegyük bele a gyümölcsfacsaróba. A leve belefolyik a korong alakú tartóba, majd azt tegyük be a mélyhűtőbe, hogy megdermedjen. Utána már csak fel kell fűzni a pálcikákra a különböző színeket, tetszés szerinti sorrendben. Lezárni a pálcika végét, és máris kész a finom, édes, egészséges jégkrém. A készletben minden kellék benne van, amire szükség lehet, már csak a friss gyümölcsöket kell összeválogatni hozzá.
Természetesen a fagyizók ettől még nem vesztik el mágikus vonzerejüket, viszont nyári meleg napokon otthon is bármikor kinyithat a jégkrémgyár.

Tavaszi újdonságok

2013. március 11. hétfő

A tavaszi árubemutatóknak mindig olyan jó a hangulata. Újra előkerülnek a homokozók, vödrök, kerti játékok, és ez már önmagában előidézi napsütést, amit alig várunk a sok sötét, hideg nap után.
Most sem történt másként, de a nyári szettek mellett, sok új izgalmas játékkal is megleptek a gyártók, a gyerkőcök és a mi nagy örömünkre. Elsőként a leglátványosabbakat emelném ki.

Kreatív gyerekeknek megjelent egy új izgalmas varázskönyvrajzoló „könyv” a Crayola-tól. A Varázskönyvben 4 plexi lap van, amire a speciális filccel rajzolva saját animációt készíthetünk, a dobozban találunk sablont is. Megvilágítva a négy kép eggyé olvad össze. Fények, rajzok.. tényleg különleges.
Ezen kívül egy óriási filcmánia szett, ami 36 filctollból, 8 ablakfestő filcből, 5 rajzsablonból, és 16 különleges végű filcből áll. Azt hiszem, ezt a szettet elég sokoldalúan ki lehet használni. És egy egyszerűnek tűnő, mégis nagyszerű olló szett kicsiknek. Hullámos, cikk-cakkos, és sima olló, ami csak és kizárólag a papírt vágja el. Kipróbáltuk, az ujjamat, és a ruhámat tényleg nem vágta be. Bátran lehet kicsiknek is adni.

Lányoknak Disney babaCsodaszép Disney babák! Alig bírtam letenni. Igazi klasszikus “állóbabák”. Nincs benne elem, meg extra funkció, helyette 39 centis, hosszú hajával bájos megjelenésével vonzza a tekintetet. Csipkerózsika, Hófehérke, Belle, Aranyhaj, Hamupipőke, és Ariel hercegnő közül választhatunk. Nagyobb lánykák örömére megjelent néhány új Barbie is, ezekből kiemelném a balettcipős Cristynt, és a víz hőmérsékletére színét változtató Sellő Barbie-t. A divatmániás Fashionista Barbik is új szerelésben jelentek meg a kifutón, divattervező szettszínes tincses hajakkal. És ha nem lenne elég ruhájuk, méretre készíthetjük nekik az új Crayola Divattervező szettel, illetve Divatszalonnal. A készletben vannak anyagok, filcek, flitterek, díszek, szabásminták, amit ki is lehet nyomtatni, próbababák, amire rá lehet az új ruhát próbálni, és van egy különleges Esküvői, illetve Estélyi ruhás divatkollekció, is. Készíthetünk fényképet az új ruhákról, vagy videót a gyerekekről játék közben, persze stílusosan a Barbie-s vagy a Disney hercegnős digitális fényképezőgéppel.

JD traktorA fiúk sem maradnak ki a jóból,
A Britains termékei között valósághű, méretarányos traktorok várják a tavaszi munkálatokat, mint például a dupla kerekű BF.C.IH PUMA 195, vagy az extrákkal felszerelt Big Farm JD 6210R traktor.
A New Bright gyártói verdás fényképezőúj munkagépekkel, távirányítós terepjárókkal és hajókkal rukkoltak elő amivel jó lesz végre a szabadban is játszani. A srácok is megörökíthetik a nagy pillanatokat, nekik a Pókemberes, és a Verdás digitális fényképezőket ajánlom figyelmükbe.

Első körben kedvcsinálónak ennyit szántam, de van még meglepetés a tarsolyomban, legközelebb azzal folytatom.

Farmerama társasjáték

2013. március 10. vasárnap

boritoMegérkezett, frissen, ropogósan, ahogy egy tavaszi csemegéhez illik. Ha valaki nem ismerné, a Farmerama egy ingyenes online farmos játék, ahol saját birtokon lehet gazdálkodni, fát ültetni, növényeket termeszteni, állatokat gondozni, a terméseket betakarítani, eladni stb, mindezt nagyon mókás stílusban. A játék számos díjat kapott, mára sokezres rajongótábora van. Már tavaly felröppent a hír, hogy lesz társasjáték változat is, azóta az online játékosok körében várva várt pillanat, hogy magyar nyelven is kapható legyen hazai polcokon. Eljött a pillanat. Megvettük, hazavittük, és nyomban ki is próbáltuk, íme a tapasztalatok:

DSC_7377

Ami nagyon pozitív:
Küllemre is igen tetszetős, de kicsomagolva azonnal elkap a „hűha” érzés. Rengeteg lap, körök, mezők, figurák, és póttasakok (ez később nagyon hasznos lesz). Külön rajzos leírás van a játék előkészítéséhez, és külön egy szép terjedelmes füzetben leírás a játékmenetről (4 nyelven). A design, a színekkel együtt nagyon harmonikus, jó kivitelezésű. Az első játék előkészítése ugyan kicsit hosszadalmas volt, amíg kibontottuk az összes zabot, kukoricát, répát, vízcseppeket, bónuszkártyákat, stb, de szerencsére ezt csak egyszer kell megtenni. Utána a rajznak megfelelően összeraktuk a 4 birtokot, és a játékkereket. Kiraktuk a kártyákat, és körbeültük az asztalt. Négy körben lehet játszani, nagyjából ugyanazon a lépéseken haladunk, de ugye minden körben más-más feladattal foglalkozunk. a saját birtok állatokkalA játék lényege, (hasonlóan az online-hoz ) hogy minden játékosnak van egy birtoka, magokat ültet, növényeket termeszt, öntöz, betakarít (a játékkártyák alapján választja meg mivel foglalkozik), majd ebből takarmánya lesz, ezzel eteti az állatokat: van egy ló, egy malac, egy birka, és egy boci. Őket ki lehet vinni a legelőre, születnek kisállatok, majd a végén az állati termények után (tej, gyapjú) csillagot kap a játékos –csengőpengő helyett – és az nyer, aki a legtöbb csillagot gyűjti össze a játék végére. Persze nem ennyire szimpla a történet, mert külön kitérők vannak a bónuszkártyákkal, ha egyformát választanak a játékosok, ha ez van, vagy az van. Sőt, ha az alapjáték már könnyen megy, van egy haladóknak szánt változat is, ezt külön korongokkal lehet játszani. S ha még ezek után marad energia, online felületen be lehet váltani farmaranyra a kódot, amit a dobozban találunk. Minden társasjátékban van kód. A gyártók a játékot 4 játékossal 4 játékmezőre tervezték, de lehet játszani kettővel is, sőt egyedül is. A játékszabály külön kitér ezekre a lehetőségekre is.

a játékkerék és az ellátmány

Ami nem túl pozitív:
Az jó hír, hogy megjelent magyarul, de szinte biztos vagyok benne, hogy a játékleírás nem fogja elvinni az „év fordítása” sikerdíjat. Mintha egy automata fordította volna, ami nem követi a magyar szórendet és logikát. Azt gondolom a tervezők sokat dolgoztak azon, hogy ez egy szép kivitelű izgalmas és érdekes játék legyen, ebből is jobbat érdemelt volna. Ettől függetlenül persze meg lehet érteni, logikusan ki is lehet következtetni, sőt ha valaki ismeri az online játékot akkor könnyebben boldogul vele.
A másik észrevételem, hogy a négy játékmezőn a – játék jellegéből adódóan – a játékosok külön-külön etetnek, öntöznek, aratnak, „elmolyolnak” magukban, és bár van lehetőség arra, hogy bevárják egymást, de erre nem ösztönöz semmi. Pedig ez egy társasjáték.
Azt meg már csak magamtól kérdezem, ha egyedül játszom egy „társas” játékot, akkor vajon a végén ki nyer?

játék közben

Mindezek ellenére mi nagyon szórakoztatónak találtuk, a gyerekek gondos kis gazdaként bántak a rájuk bízott kincsekkel, majd a végén rohantak a géphez, ellenőrizni, hogy a virtuális farmon is rendben mennek-e a dolgok :) A játékot 10 éves kortól ajánlják, de ismerek egy 8 éves kisfiút aki kiterjedt farmgazdaságot vezet a neten, neki biztos ez is menne, szóval bátran lehet játszani gyerekekkel barátokkal egyaránt. A nem mindennapi feladatok valódi kikapcsolódást kínálnak az egész családnak.

Részletesebb leírást a szabályokról, a jobb oldali menüsávban talász, vagy ide kattintva is elolvashatod.

Új magyar termék a polcokon

2013. január 31. csütörtök

pillango jelmezEgy átlagos hétköznapon, döntések százaival kell megbirkóznunk. A gyerekes családokban ez sokszorosan igaz. Teát kér reggel, vagy kakaót? Csíkos, vagy kockás pólót? Most tankoljak, vagy délután? …. és még hosszan sorolhatnám. Az események olyan rutinszerűen zajlanak, hogy valószínűleg már fel sem tűnik, hogy folyamatosan mérlegelünk. Nincs ez másként a vásárlási szokásokkal sem. Az utóbbi időben nagyon felkapott kifejezés lett a „tudatos vásárló” ami többek között az energia, környezettudatosságot, és a hazai termékek iránti fogékonyságot jelenti. Örömmel tapasztalok a környezetemben minden ilyen irányú elmozdulást, a szelektív gyűjtéstől a pamut bevásárló táskáig. A gyerekek pedig azt követik, amit mi teszünk, hisz mindent utánozni akarnak. Áruházunkban igyekszünk olyan termékeket kínálni, ami hozzásegíti a vásárlót a számára jó döntéshez. Számos magyar termék mellett (plüssök, társasjátékok, kreatív eszközök ) egy újabb hazai cég, a Mayor Team több mint 70 új farsangi jelmezével bővítettük palettánkat. Itt látható. Árban is hasonló, de méretben, minőségben kivitelezésben pont ugyanolyan, mint a nagyobb külföldi cégek jelmezei, sőt. És itt jön elő az újabb döntés, kinek-kinek ízlése szerint. Persze azért nem vagyok strucc, vannak helyzetek, amikor másként kell dönteni, például ha a gyerkőc Hello Kitty-t szeretne, nem biztos hogy sikerül rábeszélni Babócára, vagy ha Flufflings-re vágyik, nem éri be Pom-pommal, de azért – és főleg ebben a korban – érdemes próbálkozni.

A tudatosság jegyében van még néhány ötletem:

- ha a játék elemmel működik, érdemes tölthető elemeket használni, de ha nincs, akkor a lemerült elemeket összegyűjteni, és megfelelő konténerbe elvinni (benzinkutakon, és nagyobb bevásárlóközpontokban is van ilyen)

- a kartondoboz kis kreativitással babaházzá, garázzsá, vagy pályaudvarrá alakítható, a műanyag csomagolóanyagból meg kishajó, üvegház stb. lehet

- kiszakadt plüssök könnyedén bábbá alakíthatók

- a megunt megkopott (de még használható) játékoknak sem kell feltétlenül a szemetesbe kikötni, cserélhetünk barátokkal, vagy adjuk át valamely segélyszervezetnek, mindenhol szívesen fogadják

- ha viszont végképp tönkrement a játék, és semmire sem használható akkor egy séta keretében a szelektív gyűjtőbe helyezhető

3D világító kreatív tábla – Color ‘n glow

2012. szeptember 13. csütörtök


A rajzolás az egyik legkreatívabb foglalkozás. A gyerekek szeretnek kísérletezni papíron, aszfalton, néha a falon is. Eleinte marokra fogják a rajzeszközt, majd sok gyakorlás után egyre finomodnak a mozdulatok, és felismerhetővé válnak a művészpalánták alkotásai. De ne szaladjunk ennyire előre. Egyik nap, kislányom, elmélyülten rajzolgat a mágneses rajztáblán, majd kisvártatva hozza lelkesen a művet. Anya nézd, egy krokodil! Csodálattal nézem a függőleges, és vízszintes vonalakat, meg a sok pontot. Az ott a szeme, az meg a lába…. mondja, és fülig ér a szája. Szakemberek biztos sokat kiolvasnának belőle, hisz ilyen krokodilt tán még ők sem láttak. Viszont itt a legújabb 3D-s rajzoló tábla, a Color ‘n glow, amin minden magyarázat nélkül tuti felismerhető a krokodil. Hasonló nagyságú, mint mágneses elődei, ám ezt ki is lehet támasztani, és egy átlátszó felületre lehet rajzolni a hozzá tartozó neon színű filccel, és nem is akármit. A dobozban vannak sablonok, különböző témában, csak ügyesen át kell másolni, és ha kész, felvesszük a 3D-s varázsszemüveget, és ott áll előttünk teljes valójában a világító lovacska, pillangó, vagy amit rajzoltunk. Kreatív játékosok szabadkézzel is rajzolhatnak, de ha kifogytak az ötletből, utántöltő csomagban lehet vásárolni sablonokat (Hello Kitty, Angry Birds). Nincs az a vonalkrokodil, amit ezután ne tudnék megismerni.

Guríts és játssz – társasjáték kicsiknek

2012. szeptember 13. csütörtök

A legutóbbi árubemutatón találkoztam ezzel az új játékkal. A Thinkfun újdonsága, és 18 hónapos kortól ajánlja, első társasjátékként. Magam is meglepődtem, hiszen ebben a korban a gyerekek még nem társasoznak, viszont óriási bennük a tudásvágy, mindent fel akarnak fedezni, és mindent leutánoznak. A játék, csak a dobókockában hasonlít nagyobb társaira, az is egy nagyméretű puha plüss kocka, hat színnel az oldalán. Mellette kártyalapok, hat kategóriában, színes ábrákkal, és a feladattal, amolyan mini activity. Anyukával, apukával, (bárkivel) gurítanak egyet, és amilyen színre érkezik a labda, olyan színű kártyát kell húzni. A feladatok között ilyenek szerepelnek: A kártyán a baba a pocakjára mutat. Mutasd meg te is a pocakod. Vagy ha a kockán sárgát dobtunk, akkor mutass a szobában sárga tárgyakat. Vagy van hangutánzó is, például kutyus van a kártyán, akkor milyen hangot ad a kutyus? Nagyon kedves játék, igaziból itt nincs nyertes, addig tart a játék, míg elfogynak a kártyák, vagy amíg a kicsinek kedve van hozzá. Cél, hogy a kártyák és a kocka segítségével játékosan tanuljon a gyerkőc, fejleszti a memóriáját, gyakorolja a színeket, formákat, és a számokkal is megismerkedhet. Annyiban társasjáték, hogy itt is vannak játékszabályok, melyet követni kell, kicsi türelmet is igényel, és valóban nagyobb társsal kell játszani, aki elolvassa, vagy elmondja, mit van a kártyán. 2-3 éves gyerekek azonban néhány alkalom után, már maguktól tudják mit is kell tenni. Jó játék lesz az őszi, téli napokra.

Guríts és játssz