A hétvégén táncházban voltunk. Kislányom imádja a zenét, na meg a táncot. Mondjuk ez az ő korában vég nélküli pörgést, forgást, ugrándozást jelent, az igazi tánctól még messze van, de nem is ez a lényeg. Sok gyerek volt, hangos zene, nagy tér, írtóra élvezte. Amikor elfáradt, beszaladt a játszósarokba, majd vissza. Na de a zenekar, az volt ám az izgalom. Ott zenéltek az orra előtt igazi hangszereken. Visszatarthatatlan késztetést érzett, hogy ő is kipróbálja, persze azért mindent neki sem lehet. Azt már elég korán észrevettem, hogy élvezi a zenés foglalkozásokat, végigénekli a gyerekdalokat, és ritmusra püföli a játékokat. Azt gondoltam, a zene így fejti ki jótékony hatását. Így hamar megjelentek nálunk a neki való hangszerek is. (meg apukájáé is) Végülis, ha igaz, hogy formálja az ízlést, magatartást, lélekemelő, ráadásul feszültségoldó hatása is van, akkor már megéri. Azt még nem tudom eldönteni, hogy valóban tehetsége van hozzá, vagy csak gyermeki kíváncsiság, de imádnivaló ahogy pici ujjaival fogja a furulyát, vagy pörgős szoknyájában táncol, csak táncol, csak táncol…..