Május első vasárnapján köszöntjük az anyukákat, nagymamákat, dédimamákat. Újra gyerekként állunk előttük, ők pedig meghatódnak, majd elmesélik legkedvesebb emléküket, amikor még kicsik voltunk… és új értelmet kap ez a nap, amikor mi állunk meghatódva, anyukaként a gyerekek előtt, akik hetek óta az óvodában, vagy iskolában készülnek erre a napra. A kicsik büszkén, hangosan mondják a verset, a nagyok kicsit félszegen, de izgatottan szavalnak, és szavaik különös hangulatot teremtenek. Anyuka legyen a talpán, aki nem érzékenyül el tőle. Az ünnepekre jellemzően, ezen a napon is adunk/kapunk ajándékot. Ezeket a kincseket a legtöbb anyuka féltett ereklyeként őrzi, és évekkel később is örömmel mesél róla. A legaranyosabb, viccesebb történetek általában az óvodás korból valók, amikor izgalommal, titokban készül az ajándék, esetleg apával, vagy nagyobb tesóval a cinkostárssal. Néha persze segítséget kérnek, anya segíts megkötni, megragasztani… és amikor kész, akkor azt mondják: anya fordulj el, mert ezt nem láthatod, meglepetés lesz! Vagy amikor magukról is megfeledkezve éneklik az anyák napi dalt, valahol elakadnak, és megkérdezik: anya, hogy folytatódik? Anya persze segít, ekkor észbekap a csöppség, meglepődik, és közli, hogy ezt nem énekelheti el, mert meglepetés lesz Ezek a történetek is bekerülnek a családi anekdoták archívumába, a kincsek mellé. De mik azok a kincsek? A legtöbb anyuka szerintem maximum egy hatalmas puszira vágyik, de ha már készül az ajándék, akkor legyen saját készítésű.

Néhány ötletadó tipp:

Bármilyen kreatív technikával készül, a gyerek örömét leli benne, amíg készíti, várja a napot amikor énekszóval átadhatja. És elérkezik a nap, izgalommal, mosollyal, öleléssel. Szerintem a leges-legszebb nap.

+1 ötlet:

Mi apát is ünnepeljük ezen a napon. Bár hivatalosan június harmadik vasárnapja lenne apák napja, de valahogy ez nem kap akkora nyilvánosságot. Pedig szerintem jó lenne, hiszen apa nélkül, nem lennének anyukák, nagyapa nélkül meg unokák. Valahogy, így kerek a világ…