Gyöngyök – tapasztalat

Gyöngyözéseink során sokféle gyöngyöt kipróbáltunk, így gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, némi támpontot kínálva annak, aki nem tud dönteni, melyiket vegye meg kezdésnek.

gyongy

SES: Nagyon jó minőségű, vastag, erős, színenként is kapható, tehát nem kell válogatni. Viszont zacskóban van, tehát keresni kell neki színenként 1-1 jól zárható, lehetőleg műanyag dobozt, meg valamit, amiben a műanyag dobozokat lehet tartani, szóval igen nagy helyet tud elfoglalni a polcon. Egy zacskót mindenképp érdemes beszerezni: ez pedig a bőrszínű, ami csak vagy teljesen külön, vagy pedig szettek részeként kapható.

Ikea: A legjobb áron, millió kis gyöngyöt kapunk egy hatalmas, jól zárható és gyerekkézzel nehezen nyitható kockában. A jó árhoz gyengébb minőség társul: sok benne a „selejtes”, ferdén vágott, vagy kisebb a többinél. Az anyaga is vékonyabb, olvadósabb a többinél, vasaláskor vigyázni kell a táblára ( nehogy megolvadjon),  és egészen pici gyerekeknek nehezebb megfogni. A színei alapszínek: átlagbarna, átlagkék, átlagpiros, fekete, fehér, sárga, világosbarna, lila, jujrózsaszín, narancs.  Nagy előnye, hogy mivel olcsó, az ember nem sajnálja, ha a porszívó a nap végén felszív néhányat. Mivel én egészen laposra szoktam vasalni a műveket, és mindkét oldalukat, nálunk nem zavaróak a selejtes szemek, de ha valaki csak egy oldalt szeret levasalni, akkor csúnya.
Kapható volt régen belőle hagyományos és áttetsző, és ez utóbbiban az egyik leghasznosabb gyöngy: az átlátszó! Ez itt ugyanúgy alap, mint az üvegfestésnél: ezzel lehet a vékony, törésre hajlamos vonalakat megerősíteni.

Playbox: 3500 gyöngy egy klasszikus pet palackban. Jó minőségű, erős, szép színekkel. A zöld-kék  színűben 3 kék és 3 zöld árnyalat van, ami hatalmas előrelépés az ikea 1 zöld, 1 kék színvilága után. Végre tudok virágbimbót gyöngyözni! Nagy kedvenc a gyöngyházas árnyalat, gyönyörű. Van glitteres is, meg foszforeszkáló, de hát a világ összes gyöngyét nem lehet összegyűjteni… legalábbis nem  egyszerre.

forma

Kezdetben mindenképp átlátszót válasszunk, hiszen így a forma alá tudjuk csúsztatni a képeket, és egy az egyben csak rakni, nem kell számolgatni.  Leggyakrabban a négyzetest használjuk, és a kis hatszöget, néha a kört. Kezdőképnek a Playbox sablon a legjobb, rengeteg van belőle, pontos, az ikeás színválasztékkal kirakható. Egységnyi négyzetekre téphető-vágható. Mindenféle minta van rajta: kutya, cica, sok lovas, pók, virág, koricipő, járművek, kacsa, napocska, kisház, kígyó, hal, kutyafüle, macskafarka.
Táblából nemsokára úgyis kell vennünk „királlányossat”, meg delfineset, meg mindenféle formát. Ha pedig veszünk valami más füzetet (SES, HAMA) számítsunk arra, hogy kicsinyítik a képeket, tehát olvasni kell, mint a keresztszemes hímzést.
Formáknál nagy különbséget nem tapasztaltam, talán csak annyi, hogy az átlátszó könnyebben olvad, jobban kell vigyázni a vasalásnál. Szerencsére itt nincs „legó-effektus”,  minden forma minden gyönggyel kompatibilis, nem kötelező egy márkát kiválasztani.

szett

Két készletet próbáltunk ki eddig vegyes tapasztalattal. A kalózos Ádám kívánsága volt, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a fiúk örömmel rakták a papagájt, kardot, halálfejet. Egy kirakáshoz bőven elég volt a hozzá csomagolt gyöngy, kettőre éppen nem, ezért Botondnak kellett venni  még bőrszínűt. A rajzolt képek tökéletesen passzoltak az átlátszó forma alá.
Ezen felbuzdulva kibontottunk egy lovast. Ebben találkoztunk először fényképezett mintaképpel, ami sajna elcsúszott, így pont nem illeszthető be a forma alá. Nagyobbaknak teljesen jó, szépek a képek, jó a gyöngyválaszték, de a mi Nóránknak öt évesen ez így még túl nehéz. De Apa igazán jól szórakozott, miközben kirakta.

4 hozzászólás “Gyöngyök – tapasztalat” bejegyzésre

  1. Anna szerint:

    Kedves “Gyöngyszakértő” Anyuka!

    Egy ismerősöm kislányának (5 éves múlt, átlagon felüli értelmi képességgel bíró, locsi-fecsi csejszi) szeretnék venni karácsonyra gyöngykép készítéshez felszerelést.

    Mivel ezer féle termék kapható, már teljesen elvesztem a válogatásban. A reklámokban a vizes gyöngyöket ajánlják ezerrel, amikhez toll is van. Azt is láttam, hogy ezek jóval drágábbak, nem vagyok benne biztos, hogy meg is érik az árukat. Azt szeretném megkérdezni, hogy a gyerekek mivel rakják a gyöngyöket? Kézzel? Csipesszel? Próbáltak már valamilyen gyöngyrakó eszközt, érdemes ilyet venni hozzá?

    Válaszát előre is ezerszer köszönöm!

    Anna
    Pécsről

  2. Kreativkid szerint:

    Kedves Anna!
    Bocsánat a késedelmes válaszért, sajnos nem sok időm van mostanában ere járni!
    5 éves saját tapasztalat alapján simán tud gyöngyözni. Az lényeg, hogy pici mintákkal kezdjük, akár formákkal (lovacskával, kutyával, pillangóval stb). Eleinte születtek nálunk olyan alkotások, hogy a fele delfin egyenletes kék, aztán megunta, és a másik felét marokkal kiszórta, de azok is jól mutatnak.

    Vizes gyöngyünk nincs, ha nem számolom azt a kis képet, amit Luló kapott szülinapjára a barátnőjétől, de az is elég tartósnak tűnik, csak hát igen, az ára, pláne, hogy jóval kevesebb gyöngy van egy készletben, kisebb a szín- és formaválaszték. Viszont ahhoz nem kell anyuka, aki összevasalja, szóval önjáróbb a dolog.

    Nálunk kézzel rakják, szerintem pont az a lényeg, hogy fejlődjön a kezük, így nem vettünk nekik gyöngyrakógépet. Van a dobozban egy csipesz, de azt nekem segítség, nekik olyan pici kezük van, hogy könnyen hozzáférnek.

    Remélem, tudtam segíteni.

  3. hengerlid szerint:

    Elnézést amiért beleszólok.Örömmel olvastam a gyöngyökről irt véleményeket. És csak igazat tudok adni. Ses volt az első gyöngyünk kittys.adagolóval,és ezután vettünk ikeásat( sirnom kell milyen gyenge minőségü) .Aztán ma kipróbáltuk a hama minőséget,nagyon megvagyok elégedve vele.Egy adagoló mindenképpen jó ha van a háznál.Csak ennyit szerettem volna megosztani.:)

  4. Kreativkid szerint:

    Jaj, dehogy beleszólás! Nagyon örülünk minden tapasztalatnak, hozzászólásnak! :-) )

    Az ikeás tényleg elég vacak, viszont olcsó, sokszínű, rengeteg… ár-érték arányban (nem) volt rossz (4 évvel ezelőtt).

Itt lehet hozzászólni !