Az év utolsó napja, BUÉK

Idén munkaszüneti nap lett december 31 is, ám a kislánnyal sétálva azt tapasztaltam, hogy szinte minden nyitva van, mint egy átlagos hétfőn. Mégis, van valami különös hangulata ennek a napnak. Hadd legyek egy kicsit személyesebb is mint máskor. A karácsonyi ünnepek szerencsére simán lezajlottak, a nagy kajálásokat is kipihentük, csak ez az egy  nap maradt az évből, és néhány óra múlva ezt is búcsúztatjuk. Talán megszokásból, talán mástól, valahogy ilyenkor mindig visszagondolok az egész évre, hogyan kezdődik, és hogyan fejeződik be. 2012 idővonala egy komolyabb hullámvasútra emlékeztet, de legalább jó sok izgalommal járt. Idén kezdtem el itt blogot írni, aminek nagyon örülök, megismertem jó sok játékot, játékost, vásárlót, és vásárlói szokást. Ahol gyerekek vannak, ott a szülő automatikusan is játékszakértővé válik, ám ennek hatványozott változatát élhettem át.
A sok teendő közben kedvesen vicces szituációk is adódtak, mint például amikor
- egy doktornéni „operáció” társasjátékot rendelt, átvételi helynek pedig a sürgősségi osztályt jelölte meg :)
- vagy amikor egy apuka kisfiának rendelt egy kreatív játékot„első művészkészletem” címmel, átvételi hely pedig egy tetoválószalon volt :)
- de az is nagyon kedves volt amikor egy kedves anyuka e-mailban azt írta, hogy idén a karácsonyi nagybevásárlást nálunk szeretné elintézni… :-D  

Ma még buli van, még a gyerekek is tovább fennmaradhatnak (ha bírnak) aztán holnaptól új év, új élet. Az év utolsó játékajánlataként most egy felnőtteknek szóló társasjátékot hoztam, és ezzel együtt mindenkinek

NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK

Címkék:

Itt lehet hozzászólni !