Lego minifigurák avagy hogyan csaljunk a zsákbamacskával?

90000008804_02Ez már a 4. sorozat LEGO minifigura, és bár nálunk, a webáruházban ez az első, nálunk, a családban már az első szériától nyomon követjük. Mindegyik sorozatból van kedvenc, és persze mindegyikben van olyan, amit a gyerekek a hátuk közepére sem kívánnak.

A tavalyi adventi naptárban visszatérő elem volt a 2. széria kék zacskója. Vámpírra, gladiátorra, de legalábbis mexikóira hajtottunk, no ilyen nem volt benne. Volt viszont két felfedező, meg hát popsztár. Abból is kettő. Rózsaszín. Lááányos. Boti a másodiknál majdnem sírt, mondván, a második felfedezőt még csakcsak elcseréli valahogy, de egy popsztárt még elcserélni sem lehet, nemhogy kettőt. A 3. szériánál Gibbons bloggazda szembesült a dologgal, aki szamurájt szeretett volna, de valahogy mindig majom lett.

Kérdeztem ismerősöket, játékboltokat, nagykereseket, mindenkit, hogy mi alapján lehet megkülönböztetni a zacskókat, a válasz mindenhol az volt, hogy sehonnan. Végül neten keresgélve ráakadtam erre a képre:

minifigures_4_bump_codes

A képen látható pötyik apró kis kidomborodások a zacskó hátulján, alul. Úgy hívják őket, hogy „bump code”, a gyártás során keletkeznek. Persze úgy vannak elhelyezve, hogy ne nagyon lehessen észrevenni őket. Pici, Braille-írás szerű kinyomódások, egyesek szerint kitapogathatóak, számomra ez lehetetlen. Viszont a szemem jó, erős fényben ki tudom venni őket. Nehezítés, hogy a zacskónak erre a részére van nyomva a 251B0 kód is. Ennek fényében kiálltam a 60 zacsis dobozzal meg a kinyomtatott bump code listával az ablakba, négy gyereknek négy figurát keresni. Nóra műkorcsolyázót akart, Ádám szörnyet, Boti vérfarkast, Luca pedig kertitörpét. Az eredmény: egy műkorcsolyás, két vérfarkas és egy hokis. Másnap Boti barátjának kerestünk szörnyet, újra vérfarkas lett. A kódokat megnézve viszont látszik, hogy a vérfarkas és a szörny jobban látható oldala egyforma, a másik két pötyi pedig pont a 251B0  alatt van. A hokis és a kertitörpe pedig szinte teljesen egyforma, ráadásul mindkettőnek van egy hosszú rúdja, tehát a tapogatásnak is ellenállnak. Ezt viszont magyarázhattam Lucának, aki a hokis láttán keserves sírásban tört ki.

A szörfös lányt, a tengerészt, vikinget szerintem 100%-os pontossággal felismerem, de sajna ilyet senki sem kért, és hát azért mind a 120 zacskót mégsem bontogathatom fel. Viszont ha valaki ezt olvassa, és minifigurát rendel, és van kedve játszani, írja be a megjegyzésbe, milyet szeretne, van rá 50% esélyem, hogy eltaláljam. Szörnyet, vérfarkast, kertitörpét és hokist nem vállalok!

12 hozzászólás “Lego minifigurák avagy hogyan csaljunk a zsákbamacskával?” bejegyzésre

  1. Freppán Máté szerint:

    Én Zuglóban lakok és egy eladó mondta nekem a Sugárban hogy ezek szerint a pöttyök szerint lehet megtalálni amit akarsz a minifigurák közül.Először csak annyit tudtam ,hogy az 1-es,2-es szériához vannak kódok.Soha nem gondoltam volna hogy így ki lehet keresni a minifigurákat.
    Amikor megnéztem ezt az oldalt azonnal elképedtem ,hogy igaz.

  2. Kreativkid szerint:

    Igaznak tűnik, de azért kíváncsi vagyok mások statisztikáira is. :-)

  3. hugi szerint:

    Sziasztok!

    Én a 3. szériánál próbáltam először a “pöttyök” alapján választani és mindig megtaláltam, amit szerettem volna.
    Eddig a 4.-nél is bejött.
    Sok szerencsét nektek is!

  4. csenk szerint:

    Valaki meg tudná adni a 2.-szériás minifigura kódokat??

    Csenk (:

  5. Kreativkid szerint:

    Azok még vonalkódosak, hej, ha akkoriban tudtam volna, most nem lenne popsztárunk. :-)
    Nem próbáltam: http://www.itsalltrue.net/?p=8847&page=2

  6. Budai szerint:

    Sziasztok! Ha jol látom itt nem az osszes kod van megadva. És ha valaki megtalálta véletlen akkor ki linkelné nekem szoval ha lehet akkor a 3 és 4. szériábol ha valakinek van kodja linkelje már ki lécci hogy hol vannak a kodok. Nagyon koszonom elore is! Sziasztok!

  7. Budai szerint:

    Huhh bocsánat ezekkel a kodokkal nincs gond de belinkelné nekem a 3 széria kodjainak elérési utját! Koszonom szépen ! Sziasztok!

  8. legogirl*-* szerint:

    3. széria kódjait megtaláljátok a következő honlapon: http://farm5.static.flickr.com/4091/5188309621_b6c569452a.jpg

  9. Nagy szerint:

    Nekem van olyan program az Xperia telefonomon, hogy Barcode scanner és egy LEGO Minifig Collector, ha veszek egy LEGO minifigurát pl.:1,2,3,4,5 szériából, akkor előveszem a telefonomat és a vonalkód elé rakom. Ezt az androidos telefonra lehet le szedni a market-ből. Először a lego Minifig collectort kell elindítani és lejjebb menni, amikor találsz egy scan nevű téglalapot. Arra rányomva be jön a barcode scanner: odarakod a vonalkódhoz, vársz egy picit, magától lefotózza és kiadja a képét és máris tudod.

  10. Nagy szerint:

    Majd csinálok egy videót.

  11. Kreativkid szerint:

    Ez jól hangzik, de a videóra nagyon kíváncsi vagyok, mert 1-1 széria 1 vonalkódon fut, tehát valószínűleg mást is néz az a scanner.

  12. parazita szerint:

    valaki az 5. szériának a vonalkódjait meg tudná adni?

    kössz!

Itt lehet hozzászólni !